Dakar 2014 - Célban a magyarok

on .

Célba ért az 55. helyen a Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós (Toyota) alkotta csapat az autósok között a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali tizedik, szerdai szakaszán.

 A csapat csütörtöki tájékoztatása szerint az etap első felében a dűnék között ki kellett ásniuk a járművüket, majd egy másik homokos területen csak másfél órát tudtak világosban haladni.
    "Szerencsére az üzemanyagunk kitartott, és nem is volt túl nagy hőség. A végén egy emberként dolgoztunk azon, hogy méterszámláló nélkül is mindig pontosan tudjuk az utat. Egy biztos: nagyon megéheztünk a közel 13 órás versenynap végére" - összegzett Sebestyén Sándor.
    Hivatalos időeredmény nincs, a viadal honlapja alapján a magyar trió összetettben az 57. helyen áll jelenleg.
    A motoros Dési János (KTM) az 57. helyen ért célba, és összetettben az 51. jelenleg.
    Csütörtökön rendezik a leghosszabb etapot: a 749 kilométeres távból 605 kilométer lesz a mért szakasz.    
    Eredmények (a viadal honlapjáról):
    -----------------------------------
    10. szakasz, Iquique-Antofagasta, 684 km, ebből 631 km mért szakasz:
    autók (70 célba érkező alapján):
1. Nasszer al-Attijah, Lucas Cruz (katari, spanyol, Mini) 4:23:35 óra
2. Stéphane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Mini) 3:50 perc hátrány 
3. Nani Roma, Michel Périn (spanyol, francia, Mini) 13:45 p h.
...55. Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós (Toyota) 
    Az összetett élcsoportja:
1. Roma, Périn 38:52:57 óra
2. Peterhansel, Cottret 2:15 perc hátrány
3.  al-Attijah, Cruz 46:01 p h.
...57. Sebestyén, Bognár, Ungvári 
    
    motorok (80 célba érkező alapján):
1. Joan Barreda (spanyol, Honda) 4:42:00 óra
2. Hélder Rodrigues (Puerto Ricó-i, Honda) 8:00 perc h.
3. Cyril Despres (francia, Yamaha) 9:40 p h.
...57. Dési János (KTM) 1:54:26 ó h.
    Az összetett élcsoportja:
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 41:48:33 óra
2. Barreda 44:10 perc hátrány
3. Jordi Viladoms (spanyol, KTM) 2:02:03 ó h.
...51. Dési 17:58:05 ó h.