A legrosszabb nap - április 2.

on .

1946 április 2-án bekövetkezett Máriahalmon a "legrosszabb nap".
640 fő 160 lovaskocsival indult a piliscsabai vasútállomásra. A szomorú menetet a templom harangzúgása kísérte.

A 660/1945. sz. földreformrendelet gyakorlatilag az egész magyarországi németséget a „háborús és népellenes bűnösök” közé sorolta, kilátásba helyezve vagyonelkobzásukat.

Az egész községet már 1946. márciusában zár alá vették. Dózsa telepítési biztossal az élen 139 családot vagyonelkobzásra és kitelepítésre (megfosztva őket földtől, háztól, hazától), 60 családot megváltásra ítéltek. 220 főt (köztük 190 bányász) felmentettek, itthon maradhattak.

 

Bevagonírozásuk után 10 nappal a nyugat-németországi Kisslau menekülttáborban kötöttek ki, s itt érte őket a második trauma: innen a közösséget 18 faluba telepítették szét, sok helyen magyar cigányoknak tekintve őket. Ám lankadatlan szorgalmukkal talpra álltak és néhány évtizeden belül megbecsült tagjai lettek Németországnak.

 

Ma már mindenki mélységesen elítéli a kollektív büntetést, amit – a nagyhatalmak tudtával és beleegyezésével – a hazai németségnek éppúgy el kellett szenvednie, mint a csehszlovákiai magyarságnak.

 

A kitelepítés évében és az azt követő időszakban minden égtáj felől érkeztek ide – a kor kifejezése szerint – telepesek: Únyról (10 család – Podhorszki, Siklósi), Dágról (1), Nagysápról (5 család – Mézes, Katona), Pilismarótról (6 család – Fuzik, Lengyel, Péczka), az Alföldről (Szegvár – Vida, Szentes, Kiskundorozsma – Jámbor; Esztárról – Kovács József, Kenyeres Sándor), Nógrádból (Kucsik – Garáb, Szabó, Filkor), a Felvidékről (Királyhelmec – Pálóczi, Lőrincz; Madarról – Sztojka családok, Bucsról – Tokodi), Erdélyből (Sándor, Szilágyi, Bilibók - Csikbükk), Kerecsendről (Sári és Hagen családok) érkeztek a jobb élet reményében. Köztük kubikusok, törpe- és kisbirtokosok, néhányan iparosok (Tóth István kovács, Szűcs Dezső cipész). Többen ugródeszkának tekintették helyzetüket. Az ’50-es évek elejére tönkrement 40 ház, pajták sora, présházak. E rablógazdálkodás miatt Koryczki László községgazda attól félt, hogy pusztává válik Máriahalom. A visszamaradottak – ahogy akkor a ki nem telepítetteket nevezték – biztos megélhetésben éltek (bányászok), míg a telepes újgazdák szegénységben. Az újgazdák számos támogatást (vetőmagot, állatot, különféle kölcsönöket valamint gyerek utáni támogatást) kaptak, de sújtotta őket a teljesíthetetlen beadás és adó is. Sokan lemondtak juttatott – földosztáskor kapott földjeikről – és elköltöztek (pl. Gonda János, Kovács János).

forrás: Dr. Wagenhoffer Vilmos - Kyrwától Máriahalomig