Megdőlt a cukiság rekord a Budakeszi Vadasparkban!

on .

Izabella fülesbagoly fióka és egy csapat kedves, állatbarát fiatalnak köszönheti az életét. No meg egy elvétett dobásnak...

 

Eddig azt hittük,hogy mindent tudunk a cukiságról. Láttunk már ilyen, olyan, sőt, egyszer még egy amolyan bájos, kedves, pihe-puha, cukorborsó kisállatot is. De amikor ezt hittük, akkor még nem láttuk Izabellát. Azóta tudjuk, hogy milyen az igazi, már-már elviselhetetlen bűbáj…




Nagy Ádám, a sebtiben, és a tett helyszínén megalakuló „Bagoly-szövetség” egyik tagja így emlékszik a történtekre: „Május 3-án délután 4 óra körül frizbi-golfoztunk Abádszalókon egy ismerősöm telkén, és mivel én nagyon béna vagyok ebben a sportban, az első dobásom, a szebb napjaiban csirkéket is látó, ex-csirkeólban landolt. Ez a frizbizés szempontjából nem volt túl örvendetes hír, mivel pont onnan kellett folytatni a körömet, de pont ez volt Izabella hatalmas szerencséje. Amikor odaértem az ólhoz egy nagy halom letört fenyőgally fogadott, amely elzárt az óltól, és amivel rövid harcot folytattam a bejutásom érdekében. Nagy nehezen bejutottam, mesterien folytattam a golfot, majd ki akartam menni. Kinyitottam az ólajtót, és Izabella 2 hatalmas sárga szeme pislogott rám lentről a fenyőgallyak közül. Először nagyon megijedtem, de rövid időn belül rájöttünk, hogy csak egy kis aranyos madárka, aki nem tudjuk, miért került a földre. Ezért nyomozást indítottunk, hogy vajon hol lehet a fészke. Pár méterrel arrébb megtaláltuk szegénykének az anyukáját - sajnos darabokban. Ezért megalakult a "Bagoly-szövetség", hogy megmentsük a kis árvát. Hoztunk neki kosarat, teletömve fűvel, hogy kellemes legyen a rövid ott tartózkodása, óvatosan beletereltük, majd hívtuk a Budakeszi Vadasparkot...”

A történet innentől kezdve, mondhatni, a „szokásos” forgatókönyv szerint zajlott: Szilágyi Zsolt, vezető állattrénerünk egyből – kisebb képzavarral élve – a szárnyai alá vette Izabellát és egyúttal felvette a pót-mamamadár szerepet is. Aki még nem látott élőben fülesbagoly fiókát, el sem tudja képzelni, mennyire bűbájos, eszeveszettül aranyos és leírhatatlanul cuki. Először is pelyhes. Pihés, mint egy puha tollboa. Borostyán-sárga szemeivel, majdnem derékszögben hátrahajtott fejjel, gyanakvón és hosszan nézegeti a gondozóját. Már csak a pillanatot várjuk, amikor megszólal: „Bagoly anyám, hát veled meg mi történt?! Hu-húú, de megváltoztál… azért én azt hiszem, szeretlek, mert csőrömre való finom falatokkal tömöd a bögyöm!” Ez a szürke pehelytömeg, aki pislogva (akár felváltva is!) tekinget a világra, aprócska, de annál hegyesebb, görbe csőrét néha félelmetesen csattogtatja, mint egy zsebkrokodil. Ehhez a kattogáshoz aztán kígyó módjára, vérszomjasan sziszeg. Akinek ez a kis performansz nem lenne elég ahhoz, hogy porrá zúzódjon a szíve, Izabella a kis baglyok összes öntudatával felfegyverkezve megvillantja a feje tetején található két „fülecskét”, ami viszont olyan rettenetes cukifaktorral bír, hogy azt látva garantáltan szerte-, és szétfolyik mindenki. A képek is csak saját felelősségre tekinthetők meg!